A szappan

Az ősi szappangyártás

Liebig, a nagy német vegyész mondása szerint, valamely nép kultúrájának legbiztosabb mértéke a szappanfogyasztás nagysága. Hangzatos mondás, csakhogy nem egészen igaz. Számos ősi kultúrát ismerünk, melyben nem használták a szappant, de ismerték a fürdést. A görögök és rómaiak fürdőikben szappan helalkálitartalmú anyagokat használtak, sőt illatosították is ezeket. Egyszerű "toalettszappan" volt a babliszt. És vajon a ruhát yett bizonyos földfajtákat, mivel mosták?

Legtöbbször csak "folyóvízben", patakokban vagy folyók partján; sulykolással távolították el a ruhából a szennyeződést. A fűre kiteregetett ruhát aztán a nap szívta szép fehérre. Nauszikaá, a phaiák királylány éppen ruhát mosott társnőivel a tengerparton, amikor rátalált a hajótörött Odüsszeusz. Gudrun, a fogoly germán hercegnő viszont kényszermunka gyanánt végzi a mosást, pedig az Északi-tenger hidegebb, mint a Földközi.

Ám már az ókorban is tisztították a ruhát vegyszeres úton. Az úgynevezett "derítőföld" vagy "kallóföld" magába veszi a gyapjúból a zsírt, a lúgok a zsírral pedig oldható vegyületeket alkotnak. A fahamuból készült lúgot évezredekig használták ruha mosására. Ismerték a habzó anyagot tartalmazó szappangyökeret is.

Az idősebb Plinius szerint szappant, vagyis sapot először a gallok és a germánok készítettek, de nem tisztálkodásra, hanem a hajuk szőkítésére. A mai értelemben vett szappan első biztos említése 385-ből származik. 800 táján már általánosan elterjedt a szappanfőzés. Faggyút és hamuzsírt főztek össze nagy üstökben. A kenőszappant pedig a 12. század óta ismerik.

A faggyúból főzött szappanok egyáltalán nem voltak kellemes illatúak. A kemény toalettszappant az arabok találták fel, olívaolajból és fahamu lúgjából készítették. Illatosították is, de ezt az import luxuscikket csak a jómódú emberek tudták megvásárolni.

A 19. században terjedt el jobban a növényolajból készült szappan. Nagyüzemi gyártása William H. Lever nevéhez fűződik. Nemcsak kellemesebb illatú és jobban habzik, mint a faggyúszappan, hanem olcsóbb is, különösen ha melléktermékét, a glicerint nem hagyják benne, hanem só hozzáadásával kicsapatják belőle. A glicerin a robbanóanyagok gyártásának fontos alapanyaga. Az élelmes Mr. Lever néhány év alatt milliomos lett találmánya segítségével. Fritz Henkel pedig a mosószódát keverte vízüveggel - ő a mosópor atyja.

A házilag készült szappant a következő technológiai lépésekben gyártották. Zsíros és faggyús állati anyagokat (például a disznóvágásból kimaradtakat) NaOH-val (nátrium-hidroxid, lúgkő) együtt főzték, melynek során glicerin és a karbonsavak nátriumsója keletkezett. Mivel a glicerin és az említett só még összekevert állapotban volt, az oldatba konyhasót adagoltak és ennek hatására a szappan kivált az oldatból.

A szappanról határozottabb alakban a Kr. u. II. században Galenus tesz említést "de simplicibus medicaminibus" címû írásaiban. A IX. században a marseilli szappan már jelentôs kereskedelmi áru volt, míg a XV. században Velence volt a szappankészítés hazája.